A kombináltpor (Zsebodüsszeiák, 2009)

A kombináltpor

"…hol a legkönnyebb lét várja a földi lakókat,
hó nem esik, viharok sose dúlnak, nincs soha zápor,
éleshangú Zephír szele fú csak folyton e tájon,
Ókeanosztól jő, hogy az embereket felüdítse."
(Homérosz,Odüsszeia 563. sorában)

A békés folyam árnyéktalanabb partján szendergő idillikus kisváros közvéleményét az sem rázkódtatt meg túlságosan, amikor már világos valósággá cseperedett embrió állapotából a felismerés, a sokadik európaközösségi csatlakozási terv sem fog előnyösen megvalósulni és a csalás alján lopás elv szerint, nem más mint a nagyhatalmi packázás, amelyben a kicsik hasoncsúszva, a nagyobbacskák peckesen parádéznak majd a szépreményünek beharangozott közösség-egység illatos eliziumi mezején.Jogaik esélye, a mostani sakktábla állása szerint, a lenni, venni, elvenni, megenni skálán erőltetett agyköszörülés terhe mellett sem hozhatott semmilyen könnyü sikertörténetet, igy élték tovább sokadik, minden változásra védőoltott évük után, jó keresztényekhez méltóan, ősi béketüréssel , a soron következő apostoli időket, különös helyi gondjaik terhei mellet, figyelve a vasárnapi húsleves ősi kultuszának rendületlen megtartására, metélt tésztával, vagy grizgaluskával, amely kérdés, mint a soha le nem letisztázható helyi paradoxonok legnagyobbika, viharos bajuszrezgésre, összevont szemöldökökre, belháborús duzzogásra, többnapos nembeszélésre szokott okot adni.Nemkülönben, az emlitett nemes főzet kellő hőfoka, amelynek megitélése maga a konyhai müvészetek központi csarnoka, a magister gaster fokozat, hiszen már minden kisiskolás kapásból fújja, hogy a „Hőmérséklet adja meg az izt és lengeti az illatot”.Az ilyen okosságok melegágya, a hely akropoliszában tanitó, immár öszbehajló, környező községekben éleslátásáról, rátermettségéről ismert, helyben elő és onnan soha el nem mozduló, de a kezét a világ érverésen éberen tartó, közéleti kiválóság, tanár, világutazó és orákulum, dr.Ösztrogén.

Nemsok okuk lehetett a riadalomra, mivel a hely fekvése, lehetőségei és kormányzása olyan ütőeret müködtetett óramüszerü pontossággal, hogy a nagyvilág hullámai, ha ugyan idő és kultúrális gátakat át voltak képesek keserves munkával törni, a hely szelleme előtt, mint afféle zsenge ministánsok a vámpirok bálján, értetlenül megtorpantak és riadtan visszavonulót fújtak.Az ellenállás életformává lett.Ellenállni mindennek, mindenkor és mindenkivel szemben, amely olyan visszataszitóan más és különös,mint ahogy az évek nyögö tapasztalatkordéi alatt, az itt már meghonosodot tökéletes koszmoszban, vénákig hatolóan igazolást nyert. Nincsen és nemis kell, semmi új a nap alatt!

A természetes védelem a legcélszerübb ellenállás! Hallhatta a városka apraja és nagyja olyan sokszor Sonkássy Hümér városi főstratéga, atya fiú és szentlélek, egy személyben ,verbális túlcsordulásain.

Ez a hely bevehetelen volt, vasakarattal tartotta magát, mindennel szemben, hajthatalanul, keményen és megmutatta országvilágnak, mi a virtus, amely nem ingadozik nádbugaként az alkalmi szelekben.

A városkában, ahol az utóbbi időben sok alapkövet ültettek és egyre kevesebb fát (Sőt, új romtemplom épitetésére sem voltak restek áldozni az újfajta hivők a legvészterhesebb inség idején!), hosszú beszédei habarcsába ágyazva hirdette vezérelvét , a „Nagyot és vasból!”-t, az örökidőre kinevezett léhátor, Sonkássy Hümér.

Amikor kitekintett tágas dolgozószobája ablakán, le a köznapi ember világába, azt a nyüzsgő városképet látta, amely fiatalsága legszebb éveire emlékeztette, amikor a sok is kevés volt és közelebb kuszott a végtelen az ő mindenható lábaihoz, hogy vele egy levegőt szivhasson, egy terem töretlen csendjét élvezhesse munkajellegű szunyókálásai ideje alatt.Azok az idők! Alkalmi érzéki párák lepték el Hümér szemeit, mivel az ilyen állapotot egy életre magába szivja az ember. Különösen a nap emlékét, amikor lovaggá ütötték és ennek megpecsételéseként, láncot is kapott, melyet féltve őriz, de szivesen mutogat minden őt látogatni kényszerülő, egyszerü halandónak. Milyen szomorú , hogy ezeket a magas, hóval fedett csúcsokat, egy pálya töretlen ivü apekszeit, ködével takarja el a tülekedő tavasz szertelen heve, megolvasztja a nyár, az élet örökös változó igénye szerint.Ilyesfajta gondolatokkal szerszámozta fel gyér haja alatti szürkéjét és az órájára (Micike ajándéka!) tekintett, megsimogatva annak számlapját kövérkés ujjaival.Lassan itt az ebédidő és nem élhet mártirként és éghet örökké a hivatali rózsabokor lángjában, kényszerüségből ugyan, de földi igényei után kénytelen talpalni.

Az idő múlására, az omladozó százéves középületek valamikor szines és kimunkált homlokzatain kivül semmi sem utalt.Az évszakok jöttek-mentek és ahogyan dr.Ösztrogén mondta, „A természet nagy tanitó és erőforrás, amelybe minden változik és visszatér”.Az egyszerü szerves lények, nyájas adófizetők is követték ezt a természetben gyökeredző éleslátást, azzal a lényegtelen eltéréssel, hogy ők kizárólag – Menési irányt itélték vonzónak.Sokan, akik a föld mélyebb sárga rétegeinek kutatására adták fejüket, magukba fordultak és eszük ágába sem volt az ittmaradottakkal közölni a harmonikus test-tömegeloszlást, helyes vérzsirtartalmat vagy a lottó nyerőszámait.Mások, a tisztes böröndkészitő ipar felvirágoztatásával nyüglődtek. Ennek a böröndözési mozgalomnak következtében lekonyúlni látszottak az amúgy tetszetős élénk szinekkel gondosan cirkalmazott statisztikai kimutatások.

Ösztrogén! Már megint ez az Ösztrogén!Lehetne-e egy nap, amikor nemkell rágondolnia...?
Hümér és Dr.Ösztrogén ismerték egymást, de nemigazán kivántak egymásról tudni.A városka méretei sajnálatosan, kerékkötői voltak az ilyen egyszerü igénynek, mert a vidéki hir gyorslábú futár, különösen a ragacsos és rosszindulatú fajtája, keresztezi az utakat és ezernyi érzékeny hálóján, rezeg, beszél és karattyol, apályból dagályt eszközöl.Kettőjük között, öslények elemi erejével tombolt az ellenszenv, mégha nyájasan és visszafogottan is, mindegyikük hajlott a vélemenyre, hogy a másik nevének esetleges emlitése, túlsok levegőt használ el a környezetből és jelentősen csökkenti szépséges kék bolygónk túlélési lehetőségeit a mértéktelen széndioxidkibocsájtás miatt.

Az egész válság, a kombináltpor körül kezdődött, egyes helyi freudisták szerint, Micike kegyei feletti kizárólagos jogosultság miatt is, de talán a régi korok beszükült elméletei és érzéki körhinta nélkül is feltárható az esett, hagyatkozva a tények prózai valóságára.A teljesség igényével és a részrehajlás piculájának esetleges vádja elkerülése végett, elmondatik a história Zanzibár Spontánról, aki valahonnan érkezett...

Senki sem tudja honnan, de egy nap már ottvolt és belopta magát örökre az emberek szivébe, levegős oldalzsebjeik töltése által, valamelyest könnyebben a helyi intézmények hivatalvezetőinek megkülömböztetett figyelmébe.Furcsa, tört kiejtése és arcvonásai ,taglejtése, kezének mondatpótló, erőteljes nyomatékai nem adtak lehetőséget a végleges megfejtésre, maradt tehát a „keletnyugati” megoldás.Olyan üzletelő, korszerü-nomádféle, amelyből a jelen ágrolszakadt kor nagyipari emberüzeme bizonyosan sokat gyártott, a bolygó és nyugtalan lelkek képére, akik soha nem voltak otthon sehol és nemis készülnek ilyen nagyszabású panorámákat megtapasztalni.A maga módján Zanzibár felzárkozni igyekezett a helyhez és emberéhez, amelyről csak jó szava, dicsérete és eltúlzott optimizmusa csapdáiban fogant agapés szuperlativuszai voltak.Segitőkézségét közügyekben sem késlekedett elővillantani.Amikor egy piaci beszélgetésbe belehallgatva, megütötte a fülét, hogy „Ilyesfélékre legjobb orvosság a sárgaföld!”, nem fékezte indulata lengőjét és önköltségen küldetett egy teherfuvarnyit a helyi gyógyszertárba ,ebből a kitünő szerből a rászoruló betegek megsegitésére.Az amúgy is hektikás hajlamú, állandóan vöröslila arcú apotékárius lenyugtatása, minden kézenfekvő helyi eszközzel, többheti munkájába került dr.Ösztrogénnek, aki egy veretes tanulmányt is irt róla, „Izzadtság és etika” cimmel.

Zanzibár nagyvilági stilusú ember volt.Mindezt kitünő érzékkel ötvözte a helyi iratlan szabályrendszer és már reflekszként berögzödött rutinok öszinte hivő lélekhez való tiszteletével és megtartásával.A vasárnapi templomi szolgálat idején, olyan közel kivánt helyet foglalni az üdvözitő igéhez, hogy ez még a legelvakultabb jövevénygyülölőket is melegséggel töltötte el, különösen hogy előtte olajoskannával a nyikorgó szószéket birta önkezüleg jobb belátásra, hogy a szentszavak útjába semminemü kétes zaj és nyikorgás ne vegyüljék.
Egy esti vallomásszerü borozás alkalmával, - Milyen jellemző vonása ez egy ilyen szertelen világfinak!-, Elejtett néhány mondatot, visszatérő álmáról, amelyben egy Aescolapus nevü fehér gipszből készitett torzó, visszaszólt neki a gyógyszertár üveges ablakszárnyából és csak ennyit mondott minden alkalommal: ”Kombináltpor”.

Ki ne tudná, mi az a kombináltpor?Elég volt benyitni a gyógszertár ajtaját, elmondani mije fáj a nagymamának, hol van szorulása és dugulása, csavarodása az atyának, különös hangok és zörejek, idegeknek nyugtalan volta édesanyának...A patikárius feljebb tolta szemüvegét és már mondta is a szentenciát, „Háromszor egyet naponta!”, majd szakavatott mozdulatival csomagolta, kézzel hajtogatott fehér staneclibe, a preciziós mérlegén előzetesen kimért mennyei gyógyirt.A kombináltpor nem ismert lehetetlent.Minden nehézséget és beteget túlélt, mindenható gyógyitó hirével , a környék lakóssága a helyi csoda előtt vezekelt és reggelente türelmetlenül figyelmeztette a patikáriust a nyitvatartás pontos idejére.

„Kombináltport-gyár”, helyesbitett Zanzibár a rejtélyes álomkép menetén és azonnal nekilátott tapasztalt nomád módjára a gyár sátorkaróinak leütéséhez.

Az üzlet egyszerü ügylet, a felnőttek világának játékszinháza, ahol haszon és nyereség ideáival megfertőzött, lázas látomások nyomása alatt, szerződnek, társulnak, okoskodnak, fúrnak-faragnak, majd legtöbbször – Hajbakapnak.

Mindennek kitünő ismerője volt Zanzibár.Legjobbnak látta, ötletének kivitelezésére igavonókat talál és a hely, annak szelleme, megkülönböztetett kiválóságainak emberi állaga, több mint elégségesnek tünt erre a célra. Előzetes bejelentkezés után, felszuszogott Sonkássy Hümér stratégához, aki a hely nyers erőit tartotta elzsirosodott ujjai pereceiben és előadta tervét.Hümer hümmögött, simitott egyet az órája lapján újra hümmögött.

- Az ötlet jó, sőt kiváló! Beszélni fogok az erre érdekeltekkel.- toldotta.
Zanzibár, aki ismerte a taktikázásnak ezt a formáját,úgy intézte, hogy látogatása dr.Ösztrogénhez, aki a finom diplomácia nyelvének és a tömegek ámulatbaejtésének nagymestere, ne maradjon titokban Sonkássy Hümér előtt.

A két, közösségi gránitobeliszk eleddig csupán feszélyezett, egymásiránti nézete, itt fordult kerékagyig a feneketlen sárba.

- Méghogy egy ilyen, mint Hümér!, - sziszegte sipitó hangján dr.Ösztrogén és hirtelen felindulásból, tanulmányba kezdett, amely nemvolt lélekemelő a témája válsztása miatt, de mindenesetre kidomborit
tatott Sonkássy Hümér ellen táplált eredendő rosszindulat.Továbbiakban, a helyi „Kézimunka és horgolás” nőegylet serényeibe igyekezett beleplántálni a friss rontást, rögtönzött felovasás eröltetett oszloposmenetében.
-Micsoda!Micsoda!!!, - dühöngött Sonkássy Hümér.- Majd én megmutatom!
Egy ilyen keménykötésü, szilaj marcona szavaiban nemis lehet kételkedni.Megis mutatta...

A következő vasárnap céllövőversenyt rendeztetett és minden körkörös tábla közepére, önkezével beragasztotta dr.Ösztrogén vigyorgó képét, annak igéretes fiatalsága idejéből. Módszeresen, miszlikbe lőtte céltáblája környékét, annak tartórúdját, sőt újabb töltényekért is szalasztott egy alkalmi bámészkodót.Késő délutánig dúlt a magánütközet, ott vivott kiméletlenül, kivörösödött szemekkel, amig egy könyörületes kóbór felhőből eleredt a zápor és ronggyá áztatta dr.Ösztrogén komisz lóképét a céltáblán.A találatok számolására nemmaradt idő, mivel a nap fáradt korongja, megelégelve a meddő ütközetet, lecsúszott a városka szemétdombja mögé.Egy megható példája az égi könyörületnek, amely az emberi erőfeszitések segitségére siet.Az esetből szép prédikációt kanyaritott a tisztelendő úr, elhallgatva annak egyéb vitatható körülményeit.

Amikor a szelek fújnak, nomeg az eső is pityereg, nemkönnyü tüzet csiholni.Sonkássy és dr.Ösztrogén magánvitája, amelyet a jószivü és vajlelkü Micike hiába próbált lepedők gyürésével, önfeláldozása minden lehetséges eszközének bevetésével elsimitani, megmérgezte a vállalkozást, a község felemelkedését és a kombináltpor fényes jövőjét.A hires recept, az orvosságról, ami hatékony és a tájból fogant, mindörökre elveszett.A patikárius úr békésebb világra szenderült azóta, mindig csillogó szárnyas kiraktának szekrényébe a gipszbe öntött Aescolapus torzó helyett, hortenziákat és azaléákat látni.A pillanat törtje idejére, az utcanépe minden figyelmét elvonja az ott felbukkanó Micike, összes földi bájaiba öltözve, mint hüs virágok kertjében hajladozó illatos tearózsa.

Hogy történt Zanzibárral...? Eltünt.Hagyatéka, nemfizetett számlái maradtak bérelt szobájában egy agyondátumozott, világvárosok fényes neveivel teleragasztott böröndben. A vidék krónikásai nem tettek pontot az esetre.Holdas estéken látni vélik a hivő lelkek, amint egy fehér csónak hangtalanul siklik a vizen és eltünik a kanyarulatnál.A hold képe a túlparti füzesek hegyén fehér gipsz szinüre változik ekkor és Aescolapus tünik fel benne.”Kombináltpor! Kom-bi-náltpor...!”,-suttogja, majd ezer darabra hullik holdbéli arca és átláthatatlan sötétség borul a tájra.A jobb hallású és buzgóbb hivők, bús-édes klarinétszót is hallanak.

Szenvedélyes emberi ügyekben, nincsen igaztevő hivatal, vagy gyógyulast igerő csoda, csak a feledés nagyszerű képessége és a mindenre rátelepedő, finom szerkezetü por.Nomeg, a jófajta sárgaföld és a temető csendje...Igy tartja az őszbefordult tapasztalat.

(„Zsebodüsszeák, 2009”)