Karnyújtásnyira (Seobe. Lantmäteriet , Sverige )

Pravac, sever-severozapad.Autor bloga se seli u Karlskrona, na jugu Svedske.Praticni rad u ins tituciji, http://www.lantmateriet.se

A kilencvenes évek Auróra utca-i kutyaszar-óvszerel tarkitott aszfaltjára visz bennünket ez a rövid história. Szerbia Anyácskánk áltál celebrált nagyszabású diplomáciai perpatvart igyekeztem kiszellősztetni és ezokbol a kor szabad emberéhez hasonlatosan, kilincseléssel töltöttem az időt, útilapu ügyben. A vágómarhának nagyobb utaztatási szabadsága volt ezekben az években, mint a vajdasági magyar hajótöröttnek. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy ez a két szüksége vizumcélú Zenta-Budapest kényutam hoz számomra majd, ha minden sikerül... némi légiességet a komor években összehevenyészett útibatyum bugyraiba, amely nélkül nem lehet túlélnie a beteg kisbalkáni szellemi kalodát a gondolkodás szabadságába beleszeretett ostromfinak.
Nem mérte szerényen a júliusi nap az égi adományt. Tömött társzekérnyi sugárkalász jutott minden négyzetméternyire a budapesti aszfalton, amely látszólag gyürődött a fékező jármüvek súlya alatt a pirosnál. Ezen a napom, mint a Himaja hágása tornyosult előttem a feladat, hogy el kell érnem az illetékes ökörkormányzati irodat és ott szót értsek  annak mogorva cselédjével, valami az Ajtósi-Dürer soron a 27-es számon a követségi épületet a maga patológikus emberundor hangulatával. Kiszolgáltatott állapot, nemsok variáció lehetséges ezen a sakktáblán.

A jól bejáródott frissen örölt kávé és mogyorós csokoládé diszkrét odacsusztatása ellenére is az állami szolgának képe nehézsúlyú ölközőt meghazudtolóan kökemény maradt.Rossz napja lehetett őkelmének. Különösen nehezményezte az utazás céljának a nyomtatványlapon történt leirását, mint "kultúrális felfrissülés". Zavarta a dolog mindenképpen. Nem értette vagy nem akarta elméje befogadni, a sok napi nyüg, zsembéskedő kövérkés feleség vagy hasonlatos köznapi parnasszusokról, hogyan lehet ilyen lehetetlen dologgal elütni az ember drága idejét és pénzét. Szeme komiszul visszalesett a keret marcona szoritásából, majd ótestamentumi módra rendelkezett és kirótt rám még egy sétát a közeli könyvesboltig. Kicsit túlzás volt a távolság "közeli"-nek való behatárolása.Gondolhattam volna előre is. Az ilyen hivatali cirkumdederrumokat csak "tokmányos" bélyeggel lehet elsimitani, amelyik a magas hivatal falain belül persze nem kapható és a közelinek taksált könyvkereskedésben pediglen nincsen apró pénz és lehet golgotázni a pénzváltó-könyvkereskedés-

ökörkormányzati szolga távon egy jó öblös rondót. Kérdeznéd, miért "tokmányos" a bélyeg? Sohasem értettem miért éppen ezektől a savanyúképü bájgúnároktól, amelyek az okmányt hitelesitő bélyegre nyomtatnak, lesz annak hatálya érvényes, viszont a bélyegen levő kiválóságoknak valós tokája kivehető volt.A téren, mivel már harmadszorra szeltem át az a bizonyos illetékességi korridort, megkaptam a "szépfiú felkérést egy kurta nászra" az ott ügyeleteskedő örökzöld kisasszonykától. Alkalmi durvaság helyett, a szokásos "Siet, nem érti magyar nyelv", megfelel ilyenkor.

A nyár heve több elkóborolt bárányt hoz a templomok hüs falai közé mint megannyi egyházi csalafintaság és nyavalyatörös hókuszpókusz a lelkekkel. Menedékként kitárt kar ilyenkor a lenyomható kilincs az útba eső templom, katedrális vagy egyéb kőböl épitett felekezeti épületek ajtaján és testi-lelki felüdülés annak csendes méhében egy séta a komor szentek, faragványok és bibliai jelenetek felületes szemrevételezése közepette.Hüst-hozó szent Johanna....Fanyar szájizzel summázza az ember ilyenkor a szakrális részének elhalványulását és őnmaga földi gyarlóságait.
Túl lennék a tokmányos bélyeggel kapcsolatos korteshadjáraton és zsákmányommal megalapozott légiós léptetéssel törekszem visszafelé a szúrósszemú inkvizitoromhoz. Közben meglódult az utca népe, amely
azt jelentheti, feldagadhat a sor az állami intézményeben és ezzel a kinos várakozás percei. Habár a lépés heve sebes volt, nem kerülte el figyelmem egy éles légvonat, amely mintha hideg késpengét fektnek  a forró
ütőérre végigszántott ábrázatomon. Megállj! Ez nem csupán olyan dohos pince ki-huhogás, nemis az ételbárok szellőzőberendezéseiből előcsalt szellentésdús áramlat.... Egy viharvert, valamikor sárga alapszinü épület kapuja előtt áltam, amely nagykapuja szélen egy föld szinével szinte egyenlő  kopott kő lépcső  hivatott a bejáratot mutatni. A nagy kapuból nyiló kis kapu nemvolt becsúkva és onnan benntről jött ez a jótékony áramlat.
Kicsit álldogáltam a hirtelen kiutalt óázisban, majd körülvizslattam és kissé beljebb toltam a kapu oldalszárnyát.Nem szólt vissza, nemvolt csendtörő nyikorgás, úgyhogy vehettem úgy, nem tettem valójában semmit.
Odabenn béke honolt és...egy másik univerzum. A méterhuszas falak belső oldalán volt egy másik világ és annak rendszabályai. Ült ott egy ösz öregember tábori székében, baljában görbebottal és jobb kezével galambokat etetett. A téglával kirakott kút kávája fölé ecetfa nőtt és tartott árnyékot alant. Az udvart körbefutotta a felső részén nyitott tornác. Szemben az öregemberrel félárnyékban egy macska feküdt  szétvetett tagokkal és néha libbenő sepregető farokvéggel.Figyelte a galambokat, amelyek bolondos köröket irtak az udvar porában és egymást noszogtatva szedegették az eleséget, figyelte az öregembert, aki a törvényt tartotta a most élő összes udvari lény felett.Az öregember keze lassan mozdult és csak akkor, amikor már a galambok egymást kezdték csipkedni, egyéb hijában. Azután az eget  is nézte és nézte a macskát is. Töretlen rend és biztonság.
Ellentéte mindannak, amelyet a méterhuszas falakon kivüli birodalom lényei mondhatnak egyetlen életüknek. Szólni nem illett, befelé mozdulni sem volt illdomos. A mozgásra felfigyel a macska, a galambok veszélyt észlelnek a macska mozgására és elrepülnek az öregember meg esetleg a macskához dobja a botot és eltünik a varázs.
Visszahúztam a kapu szárnyát, annyira amennyire az nyitva volt illetéktelen behatolásom előtt. Valahogyan úgy tünt nekem,  mostantól nincsen olyan sürgős dolgom ebben a városban, valamint máshol sem és várható utammal kapcsolatban költött illúzióim is kártyavár alapokra szálltak. Mit is cselekszek vaójában? Fáradok, kiteszem  magam mindenféle intézménynek, mustrának és megkérdőjeleznek mindenfelé, vizsgáló tekintek és böröndnyitogató állami hivatalnokok túrkálnak majd az úti-poggyászomban, külön sorba állitanak majd abba a másik országba való belépésnél, mint valami leprást...Itt pedig ez az őszhajú ember a forró nyári naptól is védve nyugalma oázisának koronázatlan királya.
A kép és a varázslat sokszor meglátogatott azóta, különféle élethelyzetkeben és az álomjárás idején. Egy tartós, alapokba befészkelt nyugtalanság is jár ezzel az álomsorral. Talán önmagát látja az ember, annak rendelti deje előtt.

(Budapest -Malmö)