Ad dictum

Hittel koronázva és hitetlenül az emberben,
nem tartok tenyeret szánakozásra.
Nem kérek és nem koldulok rideg falak,
kihült tüzhelyek és bezárt kapuk elött.

Ladikom tompa koppanása túlpart
fénytelen fövényén a Parancsolat:
Nem várat sokáig magára.
Éltető erőim elejét gyengiti a Tudat.
Felhigult elmém vitorlát késve bont,
s tomboló ár ellenében szárnyszegett;
Sivatag-napok perzselő vádjai alatt.

Nem sejthetem, amikor járok odafent,
életem csúcsáról mikor tekinthetek alá,
de félem álmomban is az örök hideget,
hallom a rámdobott guruló göröngy zaját.

Kisebb tüzben, s több lánggal égni el,
Hallom a távolból a csipkebokor szavát.
Egy árva madárka esti csillagot köszönt,
De ki lészen ki megérti e csendes danát?